Ugrás a tartalomra

fakazettás református templom

leguan küldte be March 4, 2013 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1792

Az Ormánság szélén fekvő pici falu, Kórós egy kelet-nyugati irányú főutcából áll. Ennek házsorai fogják közre az 1792-ben épült, fakazettás mennyezetű, barokk stílusú  református templomot. 1834-ben bővítették, ennek következménye az aránytalanul nyújtott templomhajója, de a két, szépen díszitett mellvédű kórus is. A katolikus templomok mintájára megépítették ugyan az apszist, de a református liturgiának megfelelően az úrasztala már a templomhajó közepére került., ettől „előre” és „hátra” a padsorok, és a templom két végében a kórusok.  Virág- és madármotívumos festett famennyezetével olyan magyar népművességet mutat be, amelyre az Ormánságon kívül a Felső-Tisza vidékén, Kaposvár környékén és Erdélyben van példa. Alapvető volt a változatosság, két egyforma kazetta vagy kórusmellvéd nem készülhetett.

A templom az elmúlt évtizedekben már beázott, veszélyeztetve a 220 éves, különleges értékű fakazettákat, ezért 2012-ben új tetőszerkezetet és héjazatot kapott.

Cím

Kossuth u. 29
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok